A Szerzőről

Vera

Szöllős Vera 1937-ben egy teljesen asszimilált zsidó családban született Magyarországon, Szegeden. 1944-ben anyjával, apjával és anyai nagyszüleivel deportálták Ausztriába, ahol a család végig együtt tudott maradni. A négy felnőtt védelmezőn vette körül a gyermeket, akinek az apja jelentette a biztonságot, a nagyanyjával pedig különlegesen mély, szeretetteli kapcsolata volt. A deportálásban átélt események mind Vera, mind családja számára meghatározó jelentőségűek voltak további életükben. A felszabadulás után visszatértek Szegedre, majd 1950-ben Budapestre költöztek, ahol az írónő azóta is él.

A szerző életútja nem mondható tipikusnak. Gyermekkorától foglalkoztatta az írás gondolata. Kezdettől ösztönös érdeklődéssel úgy tekintett a körülötte történt eseményekre, a megismert emberekre, hogy gondolatban kiemelte közülük a megírandónak vélt témákat, és ezekről húszéves kora körül már jegyzeteket is készített.

Fiatal korban kötött házassága meghatározó fordulatot hozott életébe. Férje, aki megjárta Auschwitzot és harcolt az izraeli Függetlenségi Háborúban, nagytudású, erősen pozitív identitású személy volt. Ő segítette Verát abban, hogy felfedezze magában, majd megerősítse és ápolja ezt az identitást. Férje igyekezett átadni tudását, tapasztalatait zsidó fiataloknak is. Péntek esténként hosszú évekig a lakásuk volt a találkozóhelye ezeknek a fiataloknak. Ezek a kiddusok és a megtartott zsidó ünnepek máig emlékezetesek a résztvevők számára.

Az írónő gyermeknevelés, munka és munka melletti tanfolyamok, főiskola elvégzése közben sem hagyta abba a jegyzetelést. Gyári munkásként kezdett dolgozni, majd tanulmányai segítségével és lépésről-lépésre haladva sikerült megfelelő munkakörülmények közé jutnia. Amikor nyugdíjas lett, egy barátaitól kapott használt számítógép nyitott új távlatokat előtte. Úgy érezte, a témák „megértek a fejében”, a szabadidő és a gép éppen időben érkezett, így nekiállt a gyűjtött anyag feldolgozásának. Munkáját szerencse kísérte, írásait sok helyen leközölték .